Komolyodik Zac Efron és Vanessa Hudgens kapcsolata? A pletykák szerint ugyanis a két fiatal most épp az összeköltözésen töri a fejét…
Állítólag Vanessának, miközben a legújabb filmjeit, a Beastly-t és a Sucker Punchot forgatta, annyira hiányzott Zac, illetve annyira élvezte, amikor végre együtt lehettek, hogy most már legszívesebben mindig vele lenne. Los Angelesbe visszatérve pedig közölte is egyből kedvesével, hogy eljött az ideje annak, hogy összeköltözzenek! Egy ismerősük szerint ez egyébként egy teljesen magától értetődő dolog, hiszen amúgy is minden szabadidejüket együtt töltik, és bár még fiatalok, nagyon komolyan gondolják egymással a kapcsolatot.